Internet, szabadon (Internet, Free)

A polgárjogi aktivisták konfrontálódtak és panaszkodtak, a Google és a Facebook hárított és panaszkodott az Internet at Liberty konferencián, amelyet kedden és szerdán rendezett a Google és a CEU Budapesten.

– Célunk a szabad, nyílt és biztonságos internet. A Google igyekszik maximalizálni az információhoz való szabad hozzáférést, bár néha hibázunk. Útelágazáshoz érkeztünk, valószínű, hogy az internet korlátozottabb lesz, és a felhasználókat megfosztják hatalmuktól. 2002-ben még csak négy, 2010-ben már 40 ország – köztük Irán, Törökország, Oroszország és Kína – kormánya blokkol tartalmat a neten. Azon vannak, hogy kiépítésék saját, államilag támogatott és feltehetően cenzúrázott keresőiket. A Google célja, hogy a net szabad maradjon – röviden ezt mondta David Google Drummond, a Google jogi igazgatója, egyben a Google egyik alelnöke a Google és a CEU és a Google által szervezett nemzetközi konferencián, az Internet at Liberty 2010-en kedden Budapesten.

Hát ezért kár volt ilyen messzire jönni.

De még mielőtt a hallgatóság egy emberként a laptopjába bújt volna, hogy a Farmville-ben bekkelje ki az elkövetkező két napot, szerencsére kiderült, hogy a jelenlévők között akad rengeteg polgárjogi aktivista, netes szabadságharcos és született privacymániás a világ minden részéről. Ők gondoskodtak róla, hogy személyes, országos, sőt globális volumenű panaszaikkal árnyalják a süppedő padlószőnyegből és az erdei gigantposzterből áradó, felelősségteljes corporate derűt.

„Az internet önmagában nem változtat meg semmit. Ki kell menni az utcára, és a vérünkkel kell fizetnünk!"; „Legalább mondják meg, mi a szart csinálnak!"; „Tudja maga, milyen rendőrségünk van nekünk Pakisztánban?" – ilyen és ehhez hasonló hozzászólások árnyékolták be a felelősségteljes corporate derűt. Amely a sötét fellegek ellenére egészen kedd estig kitartott; de ne szaladjunk ennyire előre.

A jó, a csúf és az illegális

Az internetes szólásszabadság története a jó, a csúf és az illegális története, mondta a konferencia első beszélgetésén Rob Faris, a Harvard Berkman internetes központjának kutatási igazgatója és a nyílt internetért ügyködő OpenNet Initiative munkatársa. A legfontosabb feladat Faris szerint eldönteni azt, hol húzódik a határ a csúf, de még törvényes, és az illegális tartalom között. Erre a legjobb példa a netes pornó helyzete az Egyesült Államokban: az USA Legfelsőbb Bírósága kétszer is megsemmisítette a betiltást célzó törvényeket, és most ott tart az ügy, hogy csak az iskolákban és a könyvtárakban elérhetetlen a pornó, egyébként alkotmányos védelmet élvez. Nem úgy, mint Indiában, de ne szaladjunk ennyire előre.

Faris szerint ugyanakkor világszerte mostanában jelennek meg az internetszabályozás második generációs módszerei, amelyek között ott vannak a szerzői jogi alapon benyújtott eltávolítási kérelmek, sőt az aktivisták és a médiaszájtok ellen intézett kibertámadások is. Az egyes országok kormányai finomítottak szűrési módszereiken, Bahreinben és Jemenben például a választások idején csak speciális szájtokat és információt blokkoltak, Argentína eljutott odáig, hogy néhány éve sikerült a Yahooból elérhetetlenné tennie a Diego Maradonára vonatkozó találatokat. Faris konklúziója: nemzetközi megoldásokra van szükség. De ne szaladjunk ennyire előre.

Panaszfal extra

Nem kellett sok idő hozzá, hogy a konferencia egyetlen hatalmas panaszfallá változzon, vicces és kevésbé vicces panaszrohamokkal. A kirgiz meghívott, Tattu Mambetalieva elmondta, hogy Kirgizisztánban kevesen neteznek, mert drága. Sunil Abraham, az indiai meghívott elmondta, hogy náluk blokkolják a pornót, különös tekintettel a Savita Bhabhi kalandjait ábrázoló képregénysorozatra. Sazad Ahmad, a pakisztáni meghívott elmondta, hogy a náluk a kormány blaszfémiára hivatkozva blokkol, de mindig kiderül, hogy politikai okok állnak a háttérben.

Egy szíriai aktivista arra panaszkodott, hogy a tunéziai kormány 12 millió dollárért vett a netes forgalom ellenőrzésére szolgáló szervert, és hogy a fejlődő országokban a tartalomszűrésre használt szoftvert nyugatról szerzik be. Egy jemeni aktivista arra panaszkodott, hogy a yemenportal.net-et blokkolja a kormányzat, és hogy a világ semmit nem tud az országban zajló tömegtüntetésekről, nem beszélve a helyi LGBT-közösségéről és a rockegyüttesekről. Tunéziában az a probléma, hogy ha tömegmegmozdulás szerveződik a neten, húszezren feliratkoznak ugyan rá, de csak tízen mennek el. Törökország több száz szájtot blokkol, köztük a YouTube-ot és a Google számos szolgáltatását (Docs, Books, Translate). Azerbajdzsánban két bloggert bebörtönöztek írásaik miatt, és azért nem engedik ki őket, mert nem számítanak újságírónak. A Facebook törli a szoptató anyákról készült képeket, és a Wikipédián az emberi anatómiát taglaló szócikkeket illusztráló fotókat egyre gyakrabban váltják fel rajzok.

Csodák csodájára a panaszok úgy pattantak le a jelen lévő politikusokról, diplomatákról és üzletemberekről, mint eltévedt golflabda a moha lepte kőkerítésről: a Facebook, a Google és a francia külügyminisztérium jelen lévő képviselői, részben tehát a közvetlen címzettek végig ügyesen hárítottak. Folyamatosan hangoztatták, milyen irtózatosan nehéz dolguk van ebben az egyre globálisabb világban, ahol diktatúrák és demokráciák között kell zsonglőrködniük, mindenkinek a kedvében járniuk, és ők mindent megtesznek ugyan, de hát Kína, ugye. Meg Irán. Főleg Irán. Így aztán nem hozott érdemi vitát a Facebook és a Google közös színpadi szereplése sem, pedig a két cég magas szinten képviseltette magát: a Google-től Drummond, a Facebooktól egyenesen Lord Richard Allan, Hallam bárója, volt brit parlamenti képviselő jött el Budapestre, akivel interjút is készítettünk.

Még a kritikus sem kritizál

„Nem áll szándékomban a privacy-vel kapcsolatos kritikát megfogalmazni", mondta nekik kérdésnek látszó expozéjában Marc Rotenberg, az Electronic Privacy Information Center (EPIC) igazgatója, akitől joggal lehetett várni, hogy rendesen megszorongatja a Google és a Facebook tökét. Rotenberg a két cég képviselőihez intézett beszédében annyit mondott, hogy nem feltétlenül hasznos a szólásszabadságot és a magánszférát két ütköző, egymással kiegyensúlyozandó területként felfogni. Szerinte a kettő inkább kiegészíti egymást: az anonim véleménynyilvánítás joga például olyan terület, ahol kéz a kézben jár a magánszférához fűződő jog és a szólásszabadság.

Rotenberg szerint még a privacy semmibe vételével folyamatosan vádolt Facebook sem az ördögtől való, olyannyira, hogy ő maga is fent van rajta. „A Facebook olyan, mint a telefon vagy az email. Használjuk csak politikai aktivizmusra, de legyünk tisztában a hiányosságaival" – mondta Rotenberg, aki szerint a kritikánál többet használ a dialógus.

Mindeközben Lord Allan of Hallam szorgalmasan jegyzetelt az általa csak fPadként emlegetett, Facebook-kék színű füzetbe, Drummond a Google-től pedig atyai stílusban oktatta: „Sok-sok hibát fognak még elkövetni – mondta a Google főjogásza a brit bárónak. – De idővel majd beletanulnak".

A példátlan kultúrdialógus-kényszerben szinte elsikkadt az egyik legeredetibb résztvevő, Jevgenyij Morozov mondanivalója, pedig Morozov a techvilág jelenleg talán legnépszerűtlenebb álláspontját képviseli: azt hangoztatja, hogy az internet hozzásegíti a diktatúrákat ahhoz, hogy megerősítsék saját hatalmukat. A belorusz származású blogger, újságíró és kutató általában szkeptikusan gondolkodik az internet demokratizáló hatásáról. Morozov, aki a tavalyi TED konferencián egész előadást tartott arról, hogyan élnek vissza a diktatúrák a modern technológiai eszközök és a web általában jótékonynak tartott adományaival, azt mondja, hogy az internet egyszerre autonóm erő, és egyszerre a hatalom eszköze. A kutató szerint túlságos leegyszerűsítés a kérdést az aktivisták és a kormányok közötti harcra lebontani. Először meg kell érteni a kultúra, a vallás, a nacionalizmus közötti kapcsolatokat, és csak utána kitalálni, hogyan vonatkoztatható mindez az internetre. A tanulság: tovább kell tanulmányozni a kérdést. Morozov nézeteit nem mindenki osztotta, egy hozzászóló szerint például Iránban kifejezetten jót tesz, hogy a bloggerek fényképeznek, írnak és az anyagot feltöltik a netre, legalább el tudják mondani, hogy a világ figyeli őket. És ez már önmagában reményt kelt.

Civil rights activists confronted and complained, while Google and Facebook deflected and complained at the Internet at Liberty conference, organised by Google and CEU in Budapest on Tuesday and Wednesday.

"Our goal is a free, open and secure internet. Google tries to maximise free access to information, though we sometimes make mistakes. We have reached a crossroads; the internet will likely become more restricted and users will be stripped of their power. In 2002, only four governments blocked content online; by 2010, that number has risen to 40, including Iran, Turkey, Russia and China. They are working to build their own state-supported and presumably censored search engines. Google's goal is to keep the internet free" — this, in brief, is what David Drummond, Google's Chief Legal Officer and one of Google's Vice Presidents, said at the international conference Internet at Liberty 2010, held on Tuesday in Budapest and organised by Google and CEU.

Well, it was a long way to come for that.

But before the audience could bury themselves in their laptops to spend the next two days farming in Farmville, it fortunately emerged that among those present were many civil rights activists, internet freedom fighters, and born privacy obsessives from all over the world. They made sure to shade the responsible corporate cheerfulness — emanating from the sunken carpet and the forest-sized giant poster — with personal, national, and even global-scale grievances.

"The internet by itself does not change anything. You have to go out into the street and pay with your blood!"; "At least tell us what the hell they are doing!"; "Do you know what kind of police force we have in Pakistan?" — comments like these and others cast a shadow over the responsible corporate cheerfulness. Which held out until Tuesday evening despite the dark clouds; but let us not get ahead of ourselves.

The good, the ugly and the illegal

The history of internet freedom of speech is the history of the good, the ugly and the illegal, said Rob Faris, Research Director of the Harvard Berkman Centre for Internet and Society and a member of the OpenNet Initiative, at the conference's opening session. The most important task, according to Faris, is deciding where the line falls between content that is ugly but still legal, and content that is illegal. The best example of this is the situation of online pornography in the United States: the US Supreme Court struck down laws aimed at banning it twice, and the current situation is that pornography is only inaccessible in schools and libraries, and otherwise enjoys constitutional protection. Not so in India, but let us not get ahead of ourselves.

Faris also noted that second-generation methods of internet regulation are now appearing worldwide, including takedown requests based on copyright law, and even cyberattacks against activists and media sites. Individual governments have refined their filtering methods; in Bahrain and Yemen, for example, only specific sites and information were blocked during elections, while Argentina managed to make Diego Maradona-related search results unavailable via Yahoo a few years ago. Faris's conclusion: international solutions are needed. But let us not get ahead of ourselves.

An extra wall of complaints

It did not take long for the conference to turn into one enormous wall of complaints, with funny and less funny outbursts. The Kyrgyz guest, Tattu Mambetalieva, said that few people in Kyrgyzstan use the internet because it is expensive. Sunil Abraham, the Indian guest, said that in their country pornography is blocked, with particular reference to the comic series depicting the adventures of Savita Bhabhi. Sazad Ahmad, the Pakistani guest, said that in their country the government blocks content citing blasphemy, but it always turns out that political motives lie behind it.

A Syrian activist complained that the Tunisian government had purchased a server for monitoring internet traffic for 12 million dollars, and that in developing countries the software used for content filtering is sourced from the West. A Yemeni activist complained that yemenportal.net is blocked by the government, and that the world knows nothing about the mass protests taking place in the country, let alone its local LGBT community and rock bands. In Tunisia the problem is that when a mass movement is organised online, twenty thousand people sign up but only ten show up. Turkey blocks hundreds of sites, including YouTube and many Google services (Docs, Books, Translate). In Azerbaijan, two bloggers were imprisoned for their writing and are not being released because they are not considered journalists. Facebook deletes photos of breastfeeding mothers, and on Wikipedia, photos illustrating articles about human anatomy are increasingly being replaced by drawings.

Remarkably, the complaints bounced off the politicians, diplomats and businesspeople present like a stray golf ball off a moss-covered stone wall: the representatives of Facebook, Google and the French Foreign Ministry present, who were in part the direct addressees, deflected throughout with great skill. They kept insisting on how terribly difficult their situation is in this increasingly global world, where they must juggle between dictatorships and democracies, try to please everyone, and they do everything they can, but then there is China, you know. And Iran. Especially Iran. And so even the joint appearance of Facebook and Google on stage produced no substantive debate, despite the high-level representation from both companies: from Google, Drummond, and from Facebook, no less than Lord Richard Allan, Baron of Hallam, a former British Member of Parliament, came to Budapest, and we also conducted an interview with him.

Even the critic does not criticise

"It is not my intention to formulate a privacy-related critique," said Marc Rotenberg, Director of the Electronic Privacy Information Center (EPIC), in what appeared to be a question directed at them, from whom one might reasonably have expected him to properly squeeze Google and Facebook. In his address to the two companies' representatives, Rotenberg said that it is not necessarily useful to view freedom of speech and privacy as two conflicting areas that need to be balanced against each other. In his view, the two rather complement each other: the right to anonymous expression, for example, is an area where the right to privacy and freedom of speech go hand in hand.

According to Rotenberg, even Facebook, which is constantly accused of disregarding privacy, is not diabolical to the extent that he himself is on it. "Facebook is like the telephone or email. Let us use it for political activism, but let us be aware of its shortcomings" — said Rotenberg, who believes that dialogue is more useful than criticism.

Meanwhile, Lord Allan of Hallam was diligently taking notes in what he called his fPad, a Facebook-blue notebook, while Drummond from Google lectured in a paternal tone: "They will make many, many more mistakes — said Google's Chief Legal Officer to the British Baron. — But they will learn in time."

In the extraordinary compulsion towards cultural dialogue, the contribution of one of the most original participants, Evgeny Morozov, was almost lost, even though Morozov represents perhaps the currently most unpopular position in the tech world: he argues that the internet helps dictatorships to consolidate their power. The Belarusian-born blogger, journalist and researcher is generally sceptical about the democratising effect of the internet. Morozov, who at last year's TED conference gave an entire talk on how dictatorships abuse the gifts of modern technology and the web that are generally considered beneficial, says that the internet is simultaneously an autonomous force and a tool of power. The researcher believes it is an oversimplification to reduce the question to a battle between activists and governments. One must first understand the relationships between culture, religion and nationalism, and only then figure out how all of this applies to the internet. The lesson: the question needs further study. Not everyone shared Morozov's views; one contributor argued, for example, that in Iran it is genuinely helpful that bloggers photograph, write and upload material to the internet, because at least they can say that the world is watching them. And that in itself gives hope.